Tantrikus Szerelembehívó Kör

Létrehozója: Mudra Zita - Istár papnõje

“ hogy a lélek megtalálja a testel az összhangot egy boldogabb életben ”

 

 

 

 

 

Szeretettel üdvözöllek, az igaz önvalód felfedezésének útján.

 

Lépj be ezen a kapun és tudd, hogy mostantól új fejezet kezdődik az életedben. Ez az út ugyanis, elvezet saját Isteni lényedhez, belső mestereddel való kapcsolódásodhoz.

Hogy ez mit is jelent?

   Biztosan érezted már, amikor egy olyan helyen jártál, ami lélegzetelállítóan gyönyörű, hogy igen, ezért érdemes volt megtenni az utat és boldog vagy csak úgy. Vagy ha elnézted a gyermeked játék közben, aki ártatlan és tiszta, és szívedben érezted a a hálát és a békét. Érezted, hogy igen jó helyen vagy és jó időben és hogy minden rendben van a világban, az univerzumban?! Ez az Istenivel való találkozás, az Egység élmény. Mely, mindenkiben ott él és gyermekként még megvolt a kapcsolatunk vele. Az évek során sok minden rárakódott és nem hallod már a hangját és nem érzed, pedig ott van benned.

   Az elmúlt években , én magam is folyamatosan tapasztaltam és számos könyvet olvastam a szerelem, párkapcsolat témában. Szinte mindegyik, ugyanazt mondta. Amíg önmagamat nem tudom szeretni és elfogadni, addig másokat sem tudok és nem leszek képes mással sem megélni a boldogságot.  Azonban, ahogy egyre jobban beleszeretünk önmagunkba, úgy vonzzuk majd magunkhoz az igaz szerelmünket, mint lepke a fényt és úgy javulnak az emberi kapcsolataink. Hisz minden rezgésből áll és a rezgés által vonzuk magunkhoz a jó dolgokat, embereket, vagy éppen a kevésbé jót. A szinkronicitásban, az-az élettel való együtt áramlásban, mindig a megfelelő helyen találjuk magunkat és a megfelelő emberekkel vagyunk körül véve és a szívünk boldog. Ez igaz létállapotunk. Minden más mint például a szenvedés illúzió, melyet az elménk gyárt.

 

  Abban tudok segíteni a hozzám fordulóknak, hogy képessé váljanak kilépni az elme fogságából és  elindulni egy belső úton, mely a szeretethez és a szív megnyitásához vezet.

   Ebben segít egyrészt a deeksha (lásd a hozzá kapcsolódó fülecskében) és a  Tantra. Mely egy olyan mély kapcsolódáshoz vezet önmagunkhoz és az egységhez, amit még talán soha nem tapasztaltunk meg és lehet, hogy elsőre ijesztőnek tűnhet. A Tantra sokkal több, mint a szexualitás. Valóban a szív megnyitása és önmagunk megismerése és megnyitása.

Azonban, ahhoz, hogy önmagunkkal szembe tudjunk nézni, ahhoz türelemre, kitartásra és a tanulás iránti vágyra van szükség.

  Maga a Tantra szó a szanszkrit eredetű tan-ból (kinyújt, kitágít) származik, ami a Tantrában a mindre kiterjedő tudást jelöli.

  A Tantra tanítása szerint férfiak és nők Istenek, illetve Istennők (Shiva és Shakti,) hasonmásai, akik a tantrikus szex révén egyesülnek, ráébrednek isteni mivoltukra, és az istenek mintájára érik el a beteljesülés állapotát.

   A tantra emlékeztet az ősi tudásra, arra, hogyan kell átadni magunkat valaminek. Az önátadás azonban egyáltalán nem jelent kiszolgáltatottságot.

   A tantra szerint a szexuális egyesülés az ember egyesülése a világgal, a teremtő erővel, amelynek során maga is teremtő erővé válik. Az egyesülés energiáját arra használja, hogy egyensúlyt teremtsen az ember testében. Ilyenkor megszűnnek a gátlások és leomlik a fal, közös energiaáramlás alakul ki két ember között és ezáltal válik, megtapasztalhatóvá az igazi orgazmus.

   A tantrában tehát a szex csupán eszköz és nem cél - ez az óriási különbség! A tantra alapgondolata, hogy nem a másiktól várjuk az átalakulást, az életünk megoldását, hanem önmagunktól, megtanít arra, hogyan kerüljünk egyensúlyba önmagunkkal.

   És ha sikerül elérnünk, hogy szeretjük és elfogadjuk saját magunkat, akkor a másikat is teljes szívvel tudjuk majd szeretni. A tantra azt mondja, a szerelem ott kezdődik, ahol nincs külön én és ő.

 

   Mi az, amit nyújtani/adni tud ez a kör: Mindannyian a boldog életre vágyunk, de az elménk nem engedi, hogy megéljük a teljes boldogságot. Az elme szenvedni szeret. Elhitetve velünk azt, hogy majd akkor leszünk boldogok, ha megkapjuk a vágyott munkát, nőt, férfit, fizetést, házat stb. Azonban, amikor elérjük a célunkat. Azt vesszük észre, hogy üresek vagyunk, hogy hiába kaptuk meg, amire vágytunk, ideig-óráig örülünk neki, aztán tovaszáll a boldogság. Mert amíg a boldogságot kívül keressük, soha nem tudjuk elérni.

   Abban tudok segíteni, hogy képessé váljunk önmagunkban megélni a boldogságot és többé nem függeni senkitől és semmitől. Ezt természetesen nem azt jelenti, hogy nincs szükségünk társra. Sőt, a párkapcsolat adja a legnagyobb fejlődést. Ez annyit tesz, hogy a kapcsolataink (nem csak társ) javulnak, minőségben jobbak lesznek, megszűnik a társfüggőségünk, a magány érzése. Elkezdjük élvezni önmagunk társaságát és akár ha éppen úgy adódik, akkor az egydüllétet is.

 

  Ez egy támogató kör, ami jelenleg csoportosan havonta egy alkalommal történik. Ezen kívül lehetõség van egyéni konzultációra. Minden bõvebb információ hírlevélben megy ki. Fordulj hozzám bizalommal.  

De szép vagy, kedvesem,

Szemeid, mint a galambok

A fátyolod mögött

 

A hajad – oly feketén omlik

Akár a kecskenyáj,

Amint a hegyoldalon ereszkedik le

 

A fogaid – mint a juhok,

Melyek épp a patakból lépnek ki,

Kettesével, mindegyik az ikerpárjával

 

Ajkaid – mint finom szálakból szõtt

Karmazsin selyemzsinórok

 

Gránátalma csillogó belseje –

Ilyen a te homlokod

Fátylad áttetszõ takarásában

 

A nyakad – akár egy torony

Mit pajzsok díszítenek

 

És melleid – mint két ikergida

A virágos rét közepén.

 

(Énekek éneke)

A gyengeségeitek kapuján át juthattok el az erényeitekhez és az erõsségeitekhez.

A fájdalmatok kapuján át juthattok el az örömhöz és a jókedvhez.

A félelmeitek kapuján át juthattok el a biztonsághoz és a védelemhez.

A magányotok kapuján át juthattok el a szeretetre, beteljesülésre és összetartozásra való képességetekhez.

A reménytelenségetek kapuján át juthattok el az igaz és megalapozott reményhez.

A gyermekkori hiányaitok és problémáitok kapuján át juthattok el a jelenlegi beteljesüléshez.

Chuck Spezzano

Kapcsolat Magamról Asztrológia Deeksa Csakrák Mediumi gyógyító tanácsadás Aktuális programjaim Képzés


Listen to audio CAPTCHA

Feliratkozás a hírlevélre

Ajánlott könyvek a párkapcsolatról:

Eva-Maria-Zurhorst:

Szeresd önmagad, és mindegy kivel élsz.

 Szeresd önmagad, és készülj örömmel a következõ válságra.

Osho szinte összes könyve.

Arielle Ford: A lélektársad titka.

Chuck Spenzzano: Ha fáj, az nem szerelem.

 

Megtalálsz minket

a facebook-on is.

Powered By G

Nyári 3 napos elvonulás